Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2018.11.30.
Az ELTE BTK dékánja a feljelentősdiről: A védelem hallgatóinkat és oktatóinkat is megilleti
Múlt héten a Fidesz a különböző médiafelületein támadást indított elsősorban az ELTE médiatudomány szakja, másodsorban az egész egyetemi szféra ellen. A pártsajtó többek között kifejtette, hogy „a szélsőliberális egyetemi elit gátlástalanul ideológiai agymosást folytat a magyar egyetemeken”, ahol „ideológiai terror” uralkodik. Az egyik cikk ezt a „kultúrharcot” a náci népirtáshoz hasonlította, mondván, hogy ez „egy Endlösung, végső megoldás a magyar kultúra és a nyugati természettudomány kipusztítására”. A központi kormányzati médiaholding másik portálja a nem megfelelően gondolkodó oktatókat a szexuális bűnözőkkel vetette össze, „egyetemi metoo”-ról írt, mert a tanárok „szellemi erőszakot tesznek a diákokon”. A Fidesz-média ezen kívül felszólította a hallgatókat, hogy küldjenek feljelentő leveleket azokról a tanárokról, akiket „baloldali politizáláson” érnek.
(Forrás: 444.hu)
 
2018.11.30.
Átadták a Rátz Tanár Úr Életműdíjat
Idén is nyolc kiváló pedagógust ismertek el Rátz Tanár Úr Életműdíjjal. A kitüntetés Rátz Lászlónak, a Fasori Evangélikus Gimnázium matematika-fizika tanárának állít emléket, aki számos világhírű magyar tudóst indított el pályáján a 20. század elején - közölte Kroó Norbert fizikus professzor, az Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért Kuratóriuma elnöke.
(Forrás: Infostart)
 
2018.11.30.
Kevesebben hagyják el az iskolát, ha besegít a mesterséges intelligencia
„A közoktatás nagyon nagy mennyiségű és jó minőségű adattal rendelkezik, de ezeknek az elemzésére, feltárására és a döntéshozatali potenciál kihasználására korábban nem voltak megfelelő eszközök, vagy nagyon drágák voltak” – mondta Horváth Ádám, Digitális Pedagógiai Módszertani Központ vezetője a Microsoft Magyarország Future Decoded konferenciáján. A prediktív analitika a vizsgálatoknál például abban segített, hogy felismerjék, milyen körülmények szükségesek ahhoz, hogy csökkentsék a korai iskolaelhagyók számát.
(Forrás: hvg.hu)
 
2018.11.30.
Az EU kimondta: a tudományos élet szabad, az egyetemeken kritizálhatnak
Az Európai Parlament csütörtökön elfogadta a tudományos élet szabadságáról szóló jelentését, amely egyebek mellett azon elvek elismerését rögzíti, hogy az oktatási intézmények autonómiáját mindenkor meg kell védeni, a kritikai megnyilvánulások a demokratikus társadalom és fejlődésének alapvető részét képezik.
(Forrás: hvg.hu)
 
2018.11.30.
Lejárt a határidő, szokjunk hozzá, hogy elmegy a CEU
Totális hitelvesztés, mélységes mély cinizmus – a kormány és a CEU végéhez közelítő története jól példázza, hogy a hatalom mire képes, ha egyszer eldöntött valamit. A kormány a saját törvényét sem tartja be, hogy elérje célját: elüldözni Magyarországról a legnívósabb, de Soros Györgyhöz köthető egyetemet. Hogyan jutottunk el idáig?
(Forrás: hvg.hu)
 
2018.11.28.
Pokorni: "Én még nem láttam okos tömeget, beleértve a pedagógusok tömegét is"
Pokorni ezen a ponton emlékeztetett arra is, hogy bár ő is nagyon károsnak tartja a tankötelezettségi korhatár leszállítását 16 évre, de amikor azt felemelték Horn Gyula idején, a pedagógusok semmilyen segítséget nem kaptak arra, mit kezdjenek a szakiskolákban a problémás fiatalokkal. „Ezen én sem tudtam segíteni, Magyar Bálint sem tudott, a többiek sem tudtak. A pedagógusok pedig szenvedtek.” Jött Hoffmann Rózsa, és azt mondta, hogy OK, akkor megteremtjük a lehetőségét, hogy megszabaduljanak az iskolák ezektől a gyerekektől. Ennek következménye, hogy "ma évente tízezer gyerek megy a lecsóba. Akik nem tudnak rendesen olvasni, akik így nem fognak munkát kapni. Évente tízezerrel növeljük azoknak az embereknek a számát, akiket nekünk kell eltartanunk”.
(Forrás: hvg.hu)
 
2018.11.28.
Hogyan lehet eredményesen csapatot építeni? A Prezinél ezekre fogadnak
„Az igazi munka az, hogy miközben a cég nő, meg tudjuk tartani ezeket a startupszerű működési reflexeket, ahol mindenki a csapat tagjának érzi magát, és tisztában van azzal, ő mit tesz hozzá a termékhez. A folyamatokat ezért minden egyes nagyobb növekedés alkalmával átszerveztük. Az alap, amit megtartottunk, a gyakorlatias gondolkodás és a kreativitás. Azt gondoljuk, hogy a problémákat át kell beszélni olyanokkal, akiknek teljesen más a perspektívájuk”.Hasonló gondolatmenet érvényesül a csapatépítésben a Prezi másik alapítója, Halácsy Péter részvételével létrehozott iskolarendszerben a gyerekek és a tanárok között is. A Budapest School hálózat – amely idén ősztől az eddigi öt mellett további három helyszínen indít képzést – esetében is igaz: az első a csapatépítés, a tanulás csak utána kezdődik.
(Forrás: hvg.hu)
 
2018.11.28.
Jogerősen elítélték, mégis a helyén maradhatott a kollégáját felpofozó dunakeszi iskolaigazgató
F.P. az eljárás alatt végig megtarthatta igazgatói pozícióját, így végig az ellene pereskedő Katalin felettese volt. Most sem a dunakeszi önkormányzat, sem pedig az iskola fenntartója, a Klebelsberg Központ nem reagált a 444 kérdéseire. A helyi önkormányzat egyébként idén tavasszal azzal lepte meg az iskola dolgozóit, hogy az önkormányzat nőnapi rendezvényén biztosítottak fellépést a tanárnőt felpofozó igazgatónak, de ez nem okozott osztatlan sikert a tantestületben.
(Forrás: hvg.hu)
 
2018.11.26.
Radó Péter: Oktatás: a megoldás vagy a probléma része?
Az alkalmazkodásra képes felnőttek számát gyarapítani képes iskolák megteremtésének legnagyobb akadályai a mai Magyarországon nem csupán a múltból örökölt egyenlőtlenségek továbbgörgetése és a jelenlegi gyors minőségromlást okozó rossz kormányzás, de a nemzetközi összehasonlításban brutális mértékű és gyorsan növekvő szelekció is. A jelenlegi hatalmas teljesítményszakadékok elsődleges oka az, hogy a magyar oktatási rendszer az eltérő hátterű tanulókat eltérő, kisméretű iskolákba tereli.Sokszor halljuk, hogy Magyarországon a tanulók családi háttere milyen óriási hatást gyakorol a tanulási eredményekre. Az azonban kevésbé köztudott, hogy ezt a hatást a szelekció erősíti fel ennyire, ugyanis – mint mindenhol – az ugyanabban az iskolákban oktatott különböző hátterű gyerekek teljesítménye között nagyon kicsi, az azonos családi hátterű, viszont nagyon eltérő státuszú iskolákban oktatott gyerekek között hatalmas teljesítményszakadékok alakulnak ki.
(Forrás: hvg.hu)
 
2018.11.25.
Biztosan nem vezetik be jövőre az új alaptantervet
Hétfőn ülésezett az Országgyűlés Kulturális Bizottsága. Az ülésen egyebek mellett az is kiderült, hogy jövőre biztosan nem vezeti be a kormány az új Nemzeti alaptantervet – írja a Népszava. A lap szerint az MSZP-s Hiller István érdeklődött arról, hogy mikor lehet megismerni a kormány által átírt változatot, mire Pósán László, a testület fideszes elnöke azt válaszolta: a tervezetről szóló vita még nem ért véget, jelenleg is zajlik. A csaknem két éven keresztül készült munkaanyagról a Miniszterelnökséget vezető miniszter egy augusztus végi kormányinfón azt mondta: ez így, ebben a formában biztosan nem megy át. Azóta többen is az alaptanterv bevezetésének elhalasztását javasolták, többek között az MTA és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is.
(Forrás: hvg.hu)
 
2018.11.25.
A lebutított szakgimnáziumot el kell felejteni – Gablini Gábor: a gazdaság sikeressége érdekében alapvető változásokra van szükség
A szakgimnáziumokat kell olyan helyzetbe hozni, hogy az ott megszerezhető tudás legalább akkora arányban garantálja a felsőfokú felvételit, mintha a gyerek gimnáziumban végzett volna. A lebutított szakgimnáziumot el kell felejteni, miként azt is, hogy zárjunk be gimnáziumokat, mert akkor a szakképzésbe mennek majd a gyerekek. Pozitív motiváció kell. A családoknak meg kell mutatni, hogy a felvételi esélye minimum akkora lesz, mint ha normál gimnáziumba járna a gyerek, csak eközben szakmát is szerez. Szükség van olyan ösztöndíjrendszerre is, amely a mindenkori minimálbér összegét juttatná a gyerekeknek úgy, hogy a felét az állam, a felét a munkaadók adnák össze. Németországban ez az ösztöndíj 850 euró, mi meg itt most 20 ezer forintos ösztöndíjakkal próbálkozunk? A családot motiválja, ha azt látja, hogy a gyerek a szakképzésből továbbtanulhat, ráadásul 14 éves kora után bekerül egy olyan ösztöndíjprogramba, amivel akár családfenntartó is lehet. Szeretnénk elérni, hogy a gyerekeket a munkaadó vegye föl, tanulószerződéssel, ami egyben munkaszerződés is, tehát nyugdíjjogosultsággal jár.
(Forrás: 168 óra)
 
2018.11.25.
Barátkozni tanítják az autista gyerekeket
A dühevő kukaszörny megeszi az autista gyerekek haragját, a papír pizza feltéteiből megtanulják, hogy mi kell ahhoz, hogy barátaik legyenek. Barátkozást, érzelemkimutatást, dühkezelést tanítanak autista gyerekeknek a Symbo Alapítványnál. A gyerekek olyan fogásokat sajátítatnak el, amelyekkel az iskolában is könnyebben beilleszkedhetnek. A Symbóba 94 öt és tizenkét év közötti gyerek jár, közöttük a legtöbb aspergeres és autista, de van ADHD-s és olyan is, akinek nincs diagnózisa, de nehezen boldogul a szociális érintkezések során. Az alapítvány több tanfolyamot is kínál, amelyek 12 héten keresztül folynak házi feladatokkal és a szülők bevonásával.Az Érzelmeink nyomában tanfolyamon olyan feladatokat rendeznek tizenkét, többnyire alapérzelem köré, amivel a gyerekek megtapasztalhatják, hogy milyen, amikor valaki boldog, fél vagy szorong. Ez az alapja a többi tanfolyamnak, amik már komplexebbek.
(Forrás: abcug.hu)
 
2018.11.25.
A 888 egyetemi tanárok feljelentgetésére buzdít
„Eleged van az egyetemen zajló, kéretlen baloldali politizálásból az órákon? Úgy érzed, véleménye és igaza egyedül a liberális oktatódnak lehet? Ha igen, írd meg nekünk a velemeny@888.hu e-mail-címre és megfelelő forrásvédelem keretein belül közzétesszük történeted” – írja a 888 nevű kormányközeli portál Hammer Ferenccel foglalkozó bejegyzése végén. Egymás ideológiai alapú feljelentgetésének nagyszerű hagyományait folytatja ezzel a felhívással a fiatal(os) Fidesz-rajongóknak szánt portál, ráadásul mindenki megnyugtatására megadja a lehetőséget, hogy komoly, névtelen feljelentést tegyenek a jelenlegi kurzus rajongói amennyiben úgy érzik, nem az ő szájízük, vagy a kormánynak kedves politikai szemlélet szerint zajlik az oktatás az intézményben ahova járnak.
(Forrás: mérce)
 
2018.11.25.
Megtelt a Kossuth tér az oktatás szabadságáért tüntető tömeggel
Szijjártó Péter egyébként mindent megtett, hogy fokozza a tüntetők hangulatát: a tüntetés kezdete előtt nem sokkal a Külgazdasági és Külügyminisztérium az MTI-nek küldött közleményében jelezte: az egyetem melletti, szombati tüntetés is azt igazolja, hogy egyszerű hisztéria, amit az intézmény körül művelnek. A kormány álláspontja ezügyben változatlan: Magyarország jogállam, a törvény mindenkire és minden egyetemre, így a „Soros-egyetemre” is egyformán vonatkozik.„Ami most zajlik, egy Soros-féle politikai blöff, a politikai hisztériakeltés legújabb állomása” – írta a minisztérium.
(Forrás: mérce)
 
2018.11.25.
Ma már mást jelent a továbbtanulási döntés
A jövő szakmáinak 65 százaléka még nem is létezik most, amikor a 14 éveseknek döntést kell hozniuk a pályaválasztásról. Önmagában ez a tény is jól érzékelteti, hogy mennyire nehéz feladat előtt állnak a nyolcadikos diákok és a szüleik. Nekik segít a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, amely átfogó kutatást végzett a szakmaválasztás szempontjairól és hiányzó feltételeiről. A szakmavilag.hu mintegy 1200 válaszadó részvételével készült nem reprezentatív felmérése azt vizsgálta, hogy a szülők szerint hogyan lehet megfelelően támogatni a gyerekek pályaválasztását, mi fejezi ki legjobban gyermekük sikerességét, vagy hogy milyen típusú iskolát tartanának számára megfelelőnek.
(Forrás: Infostart)
 
2018.11.25.
Kormányellenes tüntetésekre mozgósítják a középiskolásokat is
A Magyar Időket egy felháborodott édesanya kereste meg, aki arról panaszkodott, hogy az egyik budapesti alapítványi elit gimnáziumba járó gyermekének kötelessége elmenni a tüntetésekre, mert az iskolában kiközösítik azokat, akik rombolják a csapatszellemet, és ki akarják húzni magukat az ilyen „program” alól. Ez egyébként egyáltalán nem meglepő annak fényében, hogy több alapítványi középiskola az Open Society támogatását élvezi. A hazai Soros-szervezet egyik zászlóvivője az oktatáspolitikában a volt SZDSZ-es politikus, Horn Gábor, akinek családja igen erősen lobbizik, ha a spekuláns érdekeiről van szó.
(Forrás: Magyar Idők)
 
2018.11.25.
Földrajzoktatás az új NAT-ban
A Magyar Földrajzi Társaság szerint ezért az alapvetően jó módszertani alapelvek ellenére elfogadhatatlan az új NAT 2018 őszén megjelent tervezete, amely ahelyett, hogy javított volna a földrajz tantárgy már évtizedek óta zajló visszaszorításán, még fokozta is azt. A tantárgy már eredetileg is tragikusan alacsony, hétórányi összes (általános iskola és gimnázium) óraszámát hat órára csökkentette a köznevelésben.Nyilvánvaló, hogy a tantárgyak súlyát, jelentőségét lehetetlen feladat patikamérlegen kimérni, azonban a már eleve meglévő, ordítóan nagy aránytalanságok megszüntetése, de legalábbis csökkentése elvárható lett volna a NAT készítőitől. Üdvözlendő a tanulók összes óraterhelésének csökkentésére irányuló törekvés, sajnos azonban ez a NAT tervezeté­ben a már meglévő anomáliák konzerválása, sőt fokozása mellett történt. Míg például a múltunkkal foglalkozó történelem 18 órát kapott a tervezetben (ugyanez a szám Ausztriában 14), addig a jelen és a jövő társadalmi, gazdasági, környezeti problémáival foglalkozó földrajzra az új NAT-ban mindössze hat óra jutott.
(Forrás: Magyar Idők)
 
2018.11.25.
Oldószert tettek társai egy kisdiák italába Sárváron
Az egyik sárvári iskolában történt mérgezésről a nyugat.hu olvasói levélre hivatkozva számolt be pénteken, majd a részletekről a 112press.hu írt bővebben. Beszámolójuk szerint két kilenc év körüli kislány valamin összeveszett, és egyikük úgy akarta büntetni a másikat, hogy az italába körömlakklemosót, acetont öntetett egy harmadik osztálytársukkal. Szinte azonnal rájöttek, hogy butaságot csináltak, ezért az acetont betöltő kislány kiöntötte az italt. A kulacs alján azonban még maradt némi folyadék, és belekortyolt a megbüntetni akart gyerek. Röviddel ezután hasfájásra panaszkodott, ezért osztálytársai szóltak tanítójuknak, az iskola vezetői pedig értesítették a mentőket és a szülőket is.
(Forrás: hvg.hu)
 
2018.11.25.
Révész: Rendhagyó történelemóra
Amit Schmidt Mária a történelemoktatásról mond, abban az a legkevésbé érdekes, ami a fölzúdulást kiváltotta. Az, hogy kell-e és lehet-e a történelemoktatást az általános iskolában egy ország történetére korlátozni, tematikai kérdés. Az pedig másodlagos. Az elsődleges kérdés az, hogy kell-e a közoktatásban az ország népének a történelemmel foglalkoznia egyáltalán. Vagy pedig nemzeti vagy/és nemzetközi mitológiákba kell a népet kiskorában belerázni, hogy nagykorában is benne maradjon, és nagykorában is kiskorú maradjon.Ez a kérdés pedig azonos azzal, hogy kell-e az ország népének önmagával, jelenével és jövőjével foglalkoznia, vagy azonosulnia kell azzal a nemzeti vagy/és nemzetközi mitológiával, amelynek nevében egy hatalmi elit vezeti őt.
(Forrás: hvg.hu)
 
2018.11.25.
Mindjárt kancellárok lépnek a szakképző centrumok nyakára
Mint ismert, Palkovics László innovációs miniszter október végén nyújtott be egy törvényjavaslatot, amely a felsőoktatás mintájára a szakképzésben is kancelláriarendszer kiépítését helyezte kilátásba. A kinevezett kancellár a főigazgatótól és a gazdasági vezetőtől vonna el jogköröket, ők gazdasági ügyekbe már nem szólhatnának bele, sőt nagy valószínűséggel utóbbi pozíció meg is szűnne. Noha a szakmai egyeztetések elmaradtak a javaslatról, Pölöskeiné szerint azt még az idén elfogadják, és január 1.-től életbe lép. Az államtitkár a főigazgatókat arra utasította, hogy „a kancellárok mozgásterének biztosítása érdekében” ne, vagy csak a legszükségesebb mértékben döntsenek tanéven túli pénzügyi kötelezettségvállalásról. Ez lényegében azt jelenti, hogy a főigazgatók nem köthetnek hosszabb távú szerződéseket, a centrum kiadásait minimumra kell csökkenteni.
(Forrás: Népszava)
 
2018.11.22.
"Elöregedett, egyoldalú és tantárgycentrikus útvesztő": komoly kritikát kapott az új Nat
A Népszava azt írja, a Magyar Művészeti Akadémia közgyűlésén szó volt az új Nemzeti alaptanterv tervezetéről, amelyet a testület véleményezett.„Az anyag látszólag részletes és jól kidolgozott, ám nem készíti elő az oly régóta szükségessé vált alapvető változtatásokat, bevezetése nem hozna gyökeresen új szemléletet és struktúrát a közoktatásban. Mindezek miatt a művészeti területeket és az irodalmat érintő változások átdolgozásához, szükség esetén teljes újrafogalmazásához az MMA felajánlotta a miniszternek és a kutatócsoport-vezetőjének a szakmai együttműködési készségét. Tizennyolc éves korig a művészeti nevelésnek domináns szerepet kell játszania. Ettől ma Magyarországon, Kodály Zoltán országában sajnos nagyon-nagyon messze állunk” – hangsúlyozta Vashegyi György, az MMA elnöke.
(Forrás: Eduline)
 
2018.11.22.
Ónody-Molnár Dóra: A szakképzés elbukott, de hogyan tovább?
A negyedik Orbán-kormány megalakulásával – a szakképzés röpke három év leforgása alatt immáron a harmadik minisztérium irányítása alá került. Ezúttal a Palkovics László által felügyelt innovációs és technológiai tárca alá, ami szakemberek szerint azért jelent gondot, mert az általános iskolai képzést az Emberi Erőforrások Minisztériuma felügyeli, vagyis a szakképzés továbbra is el van szakítva az oktatás egészétől. Palkovics László azonban nyilvánvalóan szeretne valamit kezdeni az ezer sebből vérző szakképzéssel. Az egyik első intézkedése e téren az lesz, hogy a szakképzésben is kancellárok felelnek majd az intézmények gazdálkodásáért. A tárcavezető ezzel kimondatlanul is azt üzeni: az iskolákat fenntartó szakképzési centrumok igazgatói nem bántak felelősen a rájuk bízott közpénzzel, „az intézmények felelős, átlátható és professzionális gazdálkodásának biztosítása” miatt szükségük van a kancellárok munkájára is. A másik változtatás, amit a miniszter bejelentett, hogy „a kormány átláthatóvá akarja tenni a szakképzés rendszerét, ezért a következő időszakban egyszerűsítik és egyértelműsítik a szakmák jegyzékét”.
(Forrás: 168 óra)
 
2018.11.20.
Nádori Gergely: A tantervreformtól a nemzethalálig
A világ változik (egyes görögök szerint alaptulajdonsága ez nekik), most elsősorban a gyors technikai változások időszakát éljük. Az elmúlt évtizedekben átalakult az információ rögzítésének, terjesztésének és előhívásának lehetősége. Ez a technikai változás maga után vonja azt is, hogy megváltozik, mit jelent az emberi tudás. Nem az első ilyen változás időszakát éli meg az emberiség, az írás és a könyvnyomtatás is hasonló következményekkel járt, átalakította, hogy mit jelent a tudás és ennek következtében át kellett alakulnia az iskoláknak is (amik legalábbis részben céljuknak tekintik a tudás átadását). Akár tetszik, akár nem, újra kell gondolnunk, hogy azt, amit ma a tudás jelent hogyan lehet átadni, fejleszteni és ehhez milyen iskolára van szükség.
(Forrás: index)
 
2018.11.19.
Jó reggelt: az MNB beleszállt a kormány oktatáspolitikájába
Különösen érdekes, hogy az MNB szerint rövid távon nem apellálhatunk a demográfiai robbanásra (már csak azért sem, hiszen a mostanában születő gyerekek meglehetősen sokára válhatnak munkaerőpiaci „tényezővé”), ezért elsősorban a külföldről hazatérő és a hazai inaktív munkaerő mobilizálásában bízhatunk. Ami viszont ennél is fontosabb: az MNB kimondja, hogy a humántőke minőségének egyik meghatározó eleme az oktatási rendszer, amely jelenleg igen komoly kihívásokkal szembesül. Többek közt azzal, hogy a felgyorsult innovációs technológiai fejlődés miatt lehetetlen előre megmondani, 15-20 év múlva milyen készségekre lesz szüksége a munkaerőpiacon a felnövő generációnak.Annyit a jegybank is leszögez: az idegennyelv-tudás és a digitális alapismeretek minimálisan elvárt alapkészségek lesznek.
(Forrás: mérce)
 
2018.11.19.
A NAT-ot újra kell fogalmazni Pedagógiai nézetek vegyítése pszichológiai elvárások leírásával kérdésessé teszi a hitelességet
A „tanulókra” vonatkozó részek erősítik azt a benyomást, hogy részvételüket a pedagógiai folyamatban avítt pedagógiai szerepfelfogás alapján határozzák meg: „A tanuló megtanulja felismerni és önállóan követni az iskolai közösség életét meghatározó és a társadalmi csoportok működését szabályozó normákat. Megtanulja felismerni szerepét és kibontakozási lehetőségeit a csoportban. […] Megtanul kölcsönösségen és etikus magatartáson alapuló kapcsolatokat kiépíteni.”.„Cél, hogy a tanuló a konfliktushelyzetekben különféle megoldásokat tudjon mérlegelni, elsajátítsa a konfliktusok asszertív megoldási módjait és a krízishelyzetekre adható konstruktív válaszokat. A tanulóknak az egyes nevelési-oktatási szakaszokban olyan készségeket kell elsajátítaniuk, amelyek segítséget jelentenek számukra a nehéz élethelyzetekkel való megküzdés során.”Szóval: megtanul, elsajátít, megismer valamit, valamiket. Ez bizony a lehető legpasszívabb szerepfelfogás.
(Forrás: Magyar Idők)
 
2018.11.19.
A lehető legrosszabb időpontban szűnik meg a legnépszerűbb nyelvvizsga
A TIT weboldala miután megemlíti a tényt, hogy megszűnik a TELC, rögtön azzal igyekszik árnyalni a képet, hogy egy másik, „hazai fejlesztésű, államilag akkreditált számítógépes vizsgát”, az iXam-et kínálnak helyette. Erről sokan tévesen azt hiszik, hogy a szintén a TIT által szervezett vizsga a TELC-hez hasonlóan nemzetközileg elismert és elfogadott, ez azonban nem igaz.Információink szerint egy kizárólag itthon elfogadott nyelvvizsgáról van szó. Ezt az információt a TIT is megerősítette kérdésünkre. Emellett míg TELC-vizsgát összesen hét nyelvből lehet tenni, addig az iXam weboldala tanúsága szerint egyelőre kizárólag angolt kínál. Ehhez még azt tették hozzá válaszukban, hogy ez „várhatóan majd” kiegészül némettel is.
(Forrás: mérce)
 
2018.11.19.
Felpörgött a CEU Bécsbe költöztetése, Soros már az oktatási miniszterrel tárgyal
Vasárnap Sebastian Kurz osztrák kancellárral találkozott Soros György, hétfőn pedig már az oktatási miniszterrel egyeztetett a CEU bécsi költözéséről - számolt be az RTL Klub Híradója. Technikai dolgokról, például a CEU-s diplomák akkreditálásának módjáról beszéltek, de szó volt a Budapesten dolgozó egyetemi munkavállalók Bécsbe költözéséről is. Mint fogalmazott:"A költözés szándéka a Magyarországon kialakult helyzetnek eredménye, de ennek ellenére Bécs nagyon örülne, ha a CEU, egy prominens és nagyon jó egyetem Bécsbe költözne".
(Forrás: Népszava)
 
2018.11.19.
Új tantárgyat kezdeményeznek
Az Emberi Méltóság Központ és a CitizenGo szervezet kezdeményezi, hogy jelenjen meg a családi életre nevelés az új Nemzeti alaptantervben. Az erről szóló petíciót Kásler Miklós, az emberi erőforrások miniszterének nevében Rétvári Bence, a tárca parlamenti államtitkára vette át. Frivaldszky Edit, az Emberi Méltóság Központ igazgatója, a CitizenGo civil szervezet vezetője arról beszélt, hogyegyre több iskolai program foglalkozik a párkapcsolattal, de szükségesnek látják, hogy ezt kicsit jobban szabályozzák.A gyerek első számú nevelője a szülő, ugyanakkor fontos, hogy az iskolában is szóba kerüljön a téma, de a családi életre nevelésnek a szülővel együtt kell történnie - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy nem szeretnék, ha az osztályfőnöki óra terhére vagy plusz óraszámban jelenne meg a téma.
(Forrás: Infostart)
 
2018.11.19.
Új Nemzeti Alaptanterv: az MTA és a PDSZ is halasztást kér
A NAT korszerű, gyermekközpontú, a XI. század várható kihívásaira felkészítő folyamatokról szól, de olyan ideális iskolai körülményeket feltételez, amelyek még messze nem biztosítottak - írják a szakértők, akik szerint a tervezet nem mutat fel átfogó emberképet, nem derül ki belőle, hogy mekkora mértékben támogatja a diplomaszerzést, az óraszámok még mindig túl magasak, és aggodalmat vált ki egyes természettudományos tantárgyak összevonásának ötlete is.
(Forrás: Infostart)
 
2018.11.19.
A magyar nyolcadikosok szerint a szüleik igen, a tanáraik kevésbé adnak a véleményükre
Leginkább a családjuk kíváncsi a véleményükre és világ dolgairól is elsősorban a szüleiktől informálódnak a nyolcadikos (13-15 éves) gyerekek - áll az UNICEF Magyarország az ELTE TÁTK diákjainak közreműködésével végzett kutatásában. November 20-án lesz a gyerekjogok világnapja, az UNICEF Magyarország ennek apropóján készítette el a kutatást. Hangsúlyozni akarják, a fiataloknak joguk van információhoz jutni a saját életüket befolyásoló döntésekről és véleményt mondani azokról.
(Forrás: index)
 
2018.11.19.
Megvannak az év leginkább szülőbarát pedagógusai
Az Európai Szülők Magyarországi Egyesülete 2013-ban alapította és adta át először a Varga Gábor-díjat, hogy emléket állítson az Alsóerdősori Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnázium 2012 decemberében elhunyt igazgatójának. Minden évben olyan pedagógusokat jutalmaznak, akik a szülői közösségek szerint példát mutatnak a szülőkkel együttműködő pedagógiára. A díjátadóra minden évben a névadó születésnapja, november 20-a, a Gyermekjogi Világnap apropóján kerül sor. Idén rendhagyó módon két olyan pedagógust - Tímár Krisztát és Burka Erikát, a Budapest XVIII. kerületi Bókay Árpád Általános Iskola két pedagógusát – díjaztak, akiket a felterjesztő szülők együttesen javasoltak.
(Forrás: hvg.hu)
 
2018.11.19.
Schmidt Mária megmondta, milyen történelemoktatást szeretne a NER-ben
Schmidt kijelentette, szerinte a történelemoktatás célja:öntudatos és büszke magyar polgárok nevelése. Múltunk megismertetése és értő elemzése révén minden tanuló erőt meríthet nemzetünk nagyjai, hősei és példaképei tetteiből, melyeknek eredményeként több mint ezer éve megmaradtunk és megőriztük nemzetünket itt a Kárpát-medencében. A diákokat jogos önbizalommal kell felvérteznünk, és azzal a tudattal, hogy nem kell senkivel szemben kisebbségi érzést táplálniuk, mindenkivel szemmagasságból beszélhetnek.
(Forrás: hvg.hu)
 
2018.11.17.
“Kékgalléros szakmunkásokká fokozták a pedagógusokat, miközben teljesen szétzuhan a társadalom”
Az bürokratikus centralizációnak az volt a velejárója, hogy ha bármilyen probléma fölvetődik a közoktatásban, az automatikusan a kormányzatra hullik vissza, hiszen minden döntési kompetenciát magukhoz vontak. Alighanem politikai okokból a kormányzat egy hárító magatartást vett fel. Ha a rendszerben előáll valamiféle hiba, akkor az első számú válasz úgy szól: ez a probléma nem létezik. Utóbbi következménye, hogy nem tesznek erőfeszítéseket a gondok orvoslására. Helyette inkább olyan rendszereket működtetnek, amelyek mögé el lehet rejteni a gondokat. „A tanárhiány esetében például kikényszerítik, hogy a hiányzók óráit a foglalkoztatott pedagógusok tartsák meg – adott esetben plusz pénzek nélkül is. Így tüntetik el, vagy mérséklik a valós tanárhiányt. Ez egy dráma” – fogalmazott Radó. Ez a politikai attitűd ugyanis éppen annak az esélyét veszi el, hogy a nehézségeket kezeljék, kezelni lehessen.
(Forrás: zoom.hu)
 
2018.11.17.
Öt megyében nincs egyetlen gyermekpszichiáter sem
A budapesti fölény mellett érdemes megnézni, hogy például Győr-Moson-Sopron megyében több mint négyszer annyi pszichiáter dolgozik, mint mondjuk Baranyában, hogy Pest megyében több mint hatszor annyi pszichiátriai (szak) ápoló van, mint Csongrádban. Az, hogy óriásiak a területi egyenlőtlenségek, alapvetően nem meglepő, tudjuk, hogy hazánkban az is döntően befolyásolja az állampolgárok egészségügyi ellátáshoz való hozzáférését, és ezzel párhuzamosan az egészségi állapotukat is, hogy hol élnek.
(Forrás: mérce)
 
2018.11.17.
Knausz Imre: A tanár tudása. Három bálványról
Mi következik mindebből? Szerintem két dolog. Az egyik, hogy az egyetemeken sokkal intenzívebb kapcsolatra van szükség a szakismereteket és a pedagógiát oktató személyek és szervezeti egységek között. Anélkül, hogy megismernénk és megértenénk egymás gondolkodásmódját, nem fogunk tudni érdemben előrelépni. A másik, hogy létezik olyan diszciplína, amely eleve egyesíti a kétféle kérdésfelvetést: ez a tantárgy-pedagógia vagy szakmódszertan. Onnan fogjuk tudni, hogy a tanárképzés a gyakorlat biztos útjára lépett, hogy a tantárgy-pedagógia művelői valódi hidat képeznek a szaktudomány és a pedagógia között, az általuk írott könyveket pedig haszonnal és érdeklődéssel forgatják mind a szaktudósok, mind a pedagógiai szakemberek.
(Forrás: Tani-tani Online)
 
2018.11.17.
L. Ritók Nóra: Őszinte kitárulkozás vagy rasszizmus?
Az egyik tantestületben, amikor belekezdtem a mondandómba, egy pedagógus folyamatosan félhangosan kommentelte a mondataimat. Többször megálltam, kértem, mondja akkor hangosan. Mondta (lásd fentebb az idézett, gyakran hallható sztereotípiákat), de ugyanúgy ment a dolog tovább. Végül nem bírtam tovább, és megkértem, ha nem is miattam (aki hat órát utaztam, rátettem erre egy napomat, nem pénzért, hiszen ingyen mentem, az igazgató lelkes és kitartó invitálására), hanem a többiek miatt, akik talán kíváncsiak arra, mit fogok mondani, hagyja, hogy végig mondjam, aztán, majd megbeszélhetjük, hogy meggyőztem-e vagy sem. Akkor kicsit elhallgatott, de közölte, hogy őt ugyan nem fogom.
(Forrás: Tani-tani Online)
 
2018.11.17.
Ki van a margón kívül? Kutatás – Büszkeségi újnacionalizmus vagy erősödő nemzettudat
Nemzeti érzéseik mellett fiatalok beszéltek a tanuláshoz, a munkához, a családhoz és a gyerekvállaláshoz való hozzáállásukról, elmondták, mit gondolnak a kultúráról és a politikáról, sőt még a szabadidejük eltöltésébe, alkoholfogyasztási, dohányzási és szexuális szokásaikba is bepillantást engedtek 2016-ban, az ötödik nagy mintás ifjúságkutatás keretében. A felmérés 2000 óta négyévente megismétlődik, az azonos módszertannak köszönhetően az adatok összehasonlíthatók, így hosszú távú folyamatok vizsgálatára is alkalmasak. Legutóbb nyolcezer magyarországi és – első alkalommal – négyezer határon túli (Erdélyben kétezer, Felvidéken ezer, Vajdaságban és Kárpátalján ötszáz-ötszáz) 15–29 éves fiatallal készült személyes kérdőíves interjú. Ezek után méltán gondolhatnánk, hogy 12 ezer fiatal válaszaira támaszkodva átfogó képet alkothatunk a Kárpát-medencei magyar ifjúságról. Vagy mégsem?
(Forrás: Magyar Idők)
 
2018.11.17.
Kibővíthetik a Digitális iskola programot
Jelenleg 280 tanodában nyolcezer gyereket érnek el országszerte, jövőre pedig első alkalommal költségvetési támogatásban is részesülnek a tanodák, 2,5 milliárd forint állami forrás jut majd rájuk – közölte Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociá-lis ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára. Fülöp Attila egy tegnapi sajtótájékoztatón azt hangoztatta, hogy vannak olyan társadalmi ügyek, amelyek nemcsak a kormány vagy a versenyszféra magánügyei, hanem közös ügyek, ilyen például a digitalizáció. A tanodahálózatról elmondta: a nehéz szociális helyzetben lévő, hátrányos helyzetű, sok esetben cigány gyerekeket délutáni foglalkoztatás keretében magára a tanulásra tanítják, és igyekeznek minél több segítséget adni nekik az önálló boldoguláshoz.
(Forrás: Magyar Idők)
 
2018.11.17.
Varázsvilág az oktatásban - A Harry Potter felforgatta a világot
Huszonegy év alatt felforgatta a világot, és sok iskolában irodalom órának is témája J. K. Rowling regénysorozata. A történet több generációval szerettette meg az olvasást, bár ma már sokan inkább a filmből ismerik.A Harry Potter sorozat több iskolában, ha nem is kötelező, de ajánlott olvasmány. Ezzel kapcsolatban Arató László középiskolai tanárt, a Magyartanárok Egyesületének elnökét kérdeztük. Nagyon sok középiskolában tanítják a Harry Pottert, én csak egyike vagyok ezeknek a tanároknak. Részben azért kezdtük el oktatni, mert népszerű volt, és azt gondoltuk, hogy miért ne olvassanak olyat a gyerekek, ami tetszene nekik, és amit szeretnek? Ráadásul, végtelenül jól van megírva, ezenkívül vállalható az értékrendje is, a gyerekeknek való, mint iskolaregény. A varázslat abban rejlik, hogy ismerős és idegen is egyben.
(Forrás: Népszava)
 
2018.11.17.
Eltitkolt fiatalok nyomában
Két évig titkolta a kormány a 2016-os ifjúságkutatás adatait, amely szerint a 15–29 évesek az egyik legégetőbb problémának a kilátástalanságot és a létbizonytalanságot tartják. Szakemberek egy csoportja kármentésként elkészítette a kutatás alternatív értelmezését, amelyet Margón kívül címen adtak ki. Nagy Ádámmal, a kötet szerkesztőjével beszélgettünk.
(Forrás: Vasárnapi Hírek)
 
2018.11.17.
Fekete-Győr kiosztotta a rektorokat, tanárokat, orvosokat
Egységbe kell rendeződni, ha változást akarunk. Mi itt vagyunk, de nem vagyunk elegen a változtatáshoz, szükségünk van rájuk is, folytatta. "Orbán az erő nyelvén beszél, az erő nyelvén ért. Kiröhögi a diplomáciát, átgázol mindenen. A netadós tüntetéstől megfutamodtak. A Nolimpiánál megfutamodtak. Arra kérem a felsőoktatás vezetőit, hogy fogjanak össze, és mi támogatni fogjuk őket", mondta Fekete-Győr. "Mindig kérdezik, miért nem megyek ki külföldre. Nekem lehetőségem van változtatni, és ha lehetőségem van, akkor felelősségem is" mondta. Beszédét azzal zárta, hogy
(Forrás: index)
 
2018.11.17.
Mit ér egy angol diploma?
Anglia az egyik legnépszerűbb célország a magyar egyetemisták körében. A brexit körüli bizonytalanság átmenetileg vette csak el a fiatalok kedvét az országtól, akik jelentős anyagi áldozatot is vállalnak a kinti tanulásért. Éjjel-nappal nyitva tartó könyvtárak, profin felszerelt laborok, kapcsolati háló kiépítése, egy jobb fizetés, nemzetközi karrier lehetősége, stabil nyelvtudás és nyitott látásmód – ezek a leggyakoribb okok, amelyekért a magyar diákok egy külföldi egyetemet választanak a hazai helyett. Több mint 13 ezer magyar diák tanul külföldi egyetemeken, a legnépszerűbb célországok Ausztria, Németország és az Egyesült Királyság. Az angliai egyetemek hagyományosan népszerű célpontok, de talán a legnagyobb anyagi áldozattal is jár a diák és családja részéről.
(Forrás: index)
 
2018.11.17.
Inkább törnek, de soha nem hajlanak – Itt az Alfa-nemzedék, és már most nem bír velük senki
Már szülőként sem bírunk velük, és bár megoldást a problémákra az óvónőktől, pedagógusoktól várunk, nevelési módszerek, eszközök hiányában gyakran ők is kudarcot vallanak a mostani gyerekekkel. Ők az Alfa-nemzedék, a 2010 után születettek, akik olyan változást hoznak majd el a világban, amelyre már most érdemes fölkészülnünk. Ezekhez a nehezen kezelhető gyerekekhez adott kulcsot nemrég Nyírpazonyban dr. Gőbel Orsolya gyógypedagógus-pszichológus, nem rejtve véka alá, hogy egy gyermek problémássá válásának, vagy a magatartás­zavarnak a gyökerei valahol a szülői házban erednek, s jelentősen megterhelik a helyzetet a modern tömegkommunikációs eszközök negatív hatásai. De a szakember szerint nincs megközelíthetetlen gyerek, vagyis van megoldás.
(Forrás: BOON)
 
2018.11.13.
Magyarországon oktatni talán, integrálni biztos nem lehet finn módra
„Bármilyen impozánsak is az eredményeik, nem lehet az északi országok oktatási programját egy az egyben magyarországi feltételek közé átemelni” – hangsúlyozta a keddi konferencián Patkós András. Számos oktatási részkérdést, például a hátrányos helyzetű kisebbségi csoportok felzárkóztatásának a feltételeit is valós környezetben, helyi sajátosságoknak megfelelően kell kidolgozni. Ezért kiemelkedően fontos azoknak a szakmódszertani kutatócsoportnak a munkája, amelyek épp ezekre a magyar sajátosságokra igyekeznek válaszokat találni.
(Forrás: Qubit)
 
2018.11.11.
Szülők a tanárhiányról: bölcsész tanít matematikát, tesitanár magyart
Az utóbbi időben rengeteg adat látott napvilágot arról, mekkora a pedagógushiány az országban, a kormány azonban hárított. A reakció szerint természetes a fluktuáció, nem beszélhetünk országos problémáról. Mivel részletes statisztika nem volt, a Szülői Hang Közösség online szülői felmérést készített a tanárhiányról és az azzal összefüggő problémákról. A szülői válaszok alapján szomorú kép rajzolódik ki: a válaszadók csaknem fele (45%) közvetlenül tapasztalja a tanárhiány legalább súlyos fokozatát, közülük sokan (31%) tapasztalnak legalább egy hónapos kimaradást, és jelentős a száma azoknak is (15%), akik valamelyik tantárgyból extrém, legalább 3 hónapos kimaradásról számolnak be.
(Forrás: 24.hu)
 
2018.11.11.
Pálinkás József: "Igen, a piacgazdaságot meg kell védeni"
Én úgy látom, hogy a digitális fejlesztések inkább az eddigi folyamatok továbbvitelét jelentik majd, semmint alapvető fordulatot a gazdaságban. Olyan folyamatokat és tevékenységeket is gépesítenek majd, amelyeket korábban elképzelni sem tudtunk. A társadalom akkor lesz képes alkalmazkodni ezekhez a változásokhoz, ha a döntéshozók belátják, hogy a globális és a nemzeti szabályozásokon gazdasági és társadalompolitikai elemzések alapján lehet és kell változtatni. A hivatali, a háztartási és a gyártási folyamatok digitalizálása mellett az általános infrastruktúra fejlesztése és karbantartása továbbra is fontos feladat:Nem kérdés tehát, hogy digitálisabb világ felé haladunk, de éppen ez a bonyolultabb világ képzettebb embereket kíván a technikai működtetésben, a gazdasági és politikai döntéshozatalban egyaránt. Legfontosabb tőkebefektetésünk ezért továbbra is az oktatás és képzés marad.
(Forrás: hvg.hu)
 
2018.11.11.
Leszakadás fenyegeti Magyarországot – figyelmeztet az MNB
Átfogó reformokat sürget a Magyar Nemzeti Bank (MNB) annak érdekében, hogy a gazdaság érdemben folytatni tudja felzárkózását Ausztriához képest – ez derül ki a most publikált Növekedési jelentésből. Két utat lát a jegybank Magyarország előtt: vagy megreked a közepesen fejlett országok között vagy széleskörű reformokat végrehajtva – az adóztatásban, a foglalkoztatáspolitikában, az oktatásban, az egészségügyben – szédületes ütemű felzárkózásba kezd. Amennyiben a reformok széles körét választaná a kormány – aminek egyelőre semmi jele nincs, hisz az érdemi kormányzás kimerült a migráció elleni és a demográfiai fordulat érdekében zajló propagandában – már 2030-ra komoly eredményeket lehetne elérni
(Forrás: zoom.hu)
 
2018.11.10.
Igyekeznek csökkenteni a pedagógusok terheit
A köznevelésért felelős helyettes államtitkár szólt arról is, ösztönzik, hogy minél többen válasszák a pedagógusi hivatást, illetve a pályaelhagyók visszavonzásának fontosságáról is beszélt az intézményvezetői pálya támogatása mellett. A Tantrend.hu tudósítása szerint az iskolák épített infrastruktúrájának fejlesztéséről is beszámolt a helyettes államtitkár, aki hangsúlyozta az európai uniós támogatások szerepét a felújításokban. Kiemelte az informatikai eszközökre vonatkozó fejlesztéseket is, indoklása szerint az iskolaépületek mit sem érnek, ha nincsenek megtöltve modern tartalommal. Maruzsa Zoltán úgy véli, hogy a szakszolgálati feladatellátásban is van fejlesztési lehetőség, szavai szerint van még helye az iskolákban gyógypedagógusoknak, gyógypedagógiai asszisztenseknek és konduktoroknak is.
(Forrás: Magyar Idők)
 
2018.11.10.
Egyre többen csatlakoznak az ELTE TÁTK-on szerveződő "sztrájknaphoz"
Az ELTE kommunikáció, filmtudomány és esztétika tanszékének oktatói is csatlakoznak az ELTE Hallgatói fórum is lesz az ELTE TÁTK-on. A társadalomtudományi karon november 14-én délelőtt a társadalmi nemek tudományáról tartanak negyedórás előadásokat – ahogy arról korábban beszámoltunk, október közepén jelent meg a Magyar Közlönyben a társadalmi nemek mesterszak megszüntetéséről szóló határozat. A rendeletmódosítás szerint a legkésőbb az idei évben genderszakra felvett hallgatók a tanulmányaikat a képzés megkezdésekor hatályos követelmények alapján még befejezhetik.Társadalomtudományi Karon szerveződő „figyelemfelhívó szolidaritási és információs sztrájknaphoz”.
(Forrás: Eduline)
 
2018.11.10.
Mészáros Lőrinc: Mi nemcsak labdarúgókat képzünk, hanem embereket nevelünk
„Nemcsak a testet, de a szellemet is építeni akarjuk” – írta a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia oldaAkadémistáink immár nemcsak iskolai műveltséget és labdarúgótudást kapnak, hanem lehetőséget arra, hogy felkészüljenek a testnevelő tanári pályára. A nálunk megszerzett ismereteiket, tapasztalataikat így nemcsak a pályán kamatoztathatják, hanem a nemzet szolgálatába állíthatják azáltal, hogy részesei lehetnek a mentálisan és fizikálisan egészséges, tettre, alkotásra kész generációk nevelésének.”lán Mészáros Lőrinc, amikor bejelentette, átadják a Puskás Akadémia Sport- és Konferenciaközpontot.
(Forrás: hvg.hu)
 
2018.11.10.
Megint átalakítaná a kormány a szakképzést
Pölöskei Gáborné szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár szerint az átalakítás célja, hogy a szakképzés vonzó karriert nyújtson a fiatalok számára. Új szakképző iskolákat és –térségeket, új tanműhelyeket hoznak létre, továbbá ágazati képzőközpontokat alapítanak a vállalatokkal együtt, a szakgimnáziumokat pedig a mérnökképzés előszobájává teszik. Szeretnék, ha a szakgimnáziumok társadalmi elfogadottsága egy szintre kerülne a gimnáziumokéval. Pölöskeiné szerint a szakképzési centrumok jól működnek, de a rendszer lehetne még jobb, mert most nem azonos az egyes centrumok teljesítménye. A kancelláriarendszer bevezetésével a centrumok menedzselését erősítenék, szerinte ugyanis ha egy centrum iskolaként működik, „lehet, hogy a jelenlegi főigazgató nagyon jó iskolaigazgatói fejjel gondolkodik, de nem feltétlenül gazdasági szempontú menedzser-fejjel”.
(Forrás: 24.hu)
 
2018.11.09.
Nagyon ideges mindenki – Lovász László: Többször felmerült bennem a lemondás gondolata
Ön tudja értelmezni, hogy mi az a határ, amit a kormány szerint az MTA egyes munkatársai átlépnek? Van ilyen határ egyáltalán?– Elsőre a társadalomtudományok jutnak eszünkbe, pedig a környezetvédelmi kutatások, a kártevőkkel kapcsolatos kutatások is vezethetnek olyan eredményre, ami az épp aktuális politikai döntéseket, eljárásokat megkérdőjelezi. Ezt nem lehet rossz néven venni – különben miért kutatunk? Az MTA mint testület soha nem hozott olyan határozatot, amelynek bármiféle pártpolitikai mondandója lett volna. Azzal pedig számolni kell, hogy ha egy tudós leír valamit, annak szakpolitikai következményei lehetnek. A miniszter az önnek adott interjújában példának hoz fel egy közleménycímet, miszerint „rossz a kormány politikai stratégiája, mert a demográfiai problémákat a migrációból kéne megoldani”, csak hát ilyen címmel nem jelent meg még munkaanyag sem. Idézni szokták tőlünk azt is, hogy a friss bevándorlók oktatását meg kell oldani, de persze nem idézik a későbbi mondatot ugyanabból a tanulmányból, ami arról szól, hogy nagyszámú idegen kultúrájú bevándorló veszélyeztetheti a magyar kultúrát. Ez egy 2015-ben készült jelentés, még a politikai döntések előtt.
(Forrás: 168 óra)
 
2018.11.09.
Információs sztrájk lesz az ELTE-n
"Az ELTE Társadalomtudományi Kar oktatói és diákjai figyelemfelhívó szolidaritási és információs sztrájk napot szerveznek tiltakozásul a felsőoktatás autonómiáját és az akadémiai tanszabadságot érintő sorozatos beavatkozások, gazdasági átalakítások, valamint a társadalmi nemek tanulmánya mesterszak beszüntetése ellen" – írja a mai közleményében az ELTE Társadalomtudományi Kara. A Nem: Hagyjuk? című esemény november 14-én lesz, a program a társadalmi nemek tudományára fókuszál.
(Forrás: Magyar Narancs)
 
2018.11.09.
Ónody-Molnár Dóra: Megkapja az állami MOL-vagyont a Corvinus?
Az egyetem jövője szempontjából nem mindegy, hogy lesz-e a jelenlegi egyetemi embereknek meghatározó szavuk az oktatás, a tudomány, az intézmény jövője szempontjából. Azzal, hogy az állam egy alapítványnak adja át a Corvinust, azzal valóban szabad utat enged az egyetemnek, ami így megszabadul a költségvetési intézményeket sújtó szigorú béklyóktól. Ez lehetőséget teremt az intézménynek arra, hogy rugalmas, versenyképesebb képzésein keresztül Európa egyik meghatározó egyetemévé váljon. Az átalakításnak kockázatai is vannak, többek között az, hogy az állam nem lesz többé felelős azokért a döntésekért, amelyeket a kuratórium tagjai a jövőben hoznak – például azzal kapcsolatban, hogy mi történjen az alapítványhoz került ingatlanvagyonnal.
(Forrás: 168 óra)
 
2018.11.09.
Vajda Zsuzsanna: A honvédelmi nevelés szükségességét még nem sikerült intellektuális tartalommal megtölteni
Egyre több kutatás és megfigyelés erősíti meg, hogy a durvaság és a szenvedés folyamatos jelenléte hatással van az emberek lelkiállapotára, konfliktuskezelésére, kapcsolataira. A hatást fokozza, ha mindez meg van fejelve meghatározott csoportok – most éppen a „migránsok” – elleni állami gyűlöletkampánnyal, a politikai ellenfelek agresszív és hazug ledorongolásával.A mindennapi érintkezésben, az autóvezetésben, az emberi kapcsolatokban tapintható az agresszív viselkedés erősödése, rengetegen lövöldöznek a képernyőn, vagy festéket lövő fegyverekkel, sőt az igazival is, ha könnyen hozzáférhető. De bármekkora sajtóvisszhangot is váltanak ki például az egyesült államokbeli lövöldözések, elenyésző kisebbség az, amely hajlandó hideg fejjel, tudatosan mások életére törni. Azok, akiknek van helye a világban, akiknek a számára létezik perspektíva, boldogulási lehetőség, egyre kevésbé mozgósíthatók hadi célok érdekében.
(Forrás: mérce)
 
2018.11.09.
A pedagógusoknak másként kell viszonyulniuk fiú diákjaikhoz
A fiúgyerekek pedig nem mindig vagányságból rendetlenkednek a tanórán, hanem azért, mert sok esetben figyelmet követelnek, rosszul szólítják meg őket a női pedagógusok, nem jól motiválják – magyarázta a szakértő. Ismertetése szerint a fiúk nagy része otthon sem lát férfimintát, mert vagy csonka családban nevelkednek a szülők válása miatt, vagy az apák sokáig dolgoznak, keveset vannak otthon. A férfi pedagógusok tehát apapótló funkcióval is bírnak, illetve bírnának, ha többen lennének – tette hozzá Bedő Imre, aki arról is szólt, hogy a megfelelő élő férfiminta a lányok esetében is elengedhetetlen. Mint mondta, a felmérések szerint a lányok több mint hetven százalékban a filmekből és magazinokból veszik a férfimintát, csakhogy az így kialakult elvárásoknak élő férfi megfelelni nem tud.
(Forrás: Magyar Idők)
 
2018.11.09.
Orbán szerint blöff a CEU költözése - de ő is blöffölt az egyetemről
A kormányfő szerint blöff, hogy a CEU költözik, és nagy tételben merne rá fogadni, hogy fogják még őket (az egyetem munkatársait, hallgatóit) látni Budapesten. Ez is játék a szavakkal. A CEU rektora Michael Ignatieff bejelentette, hogy ha december végéig nem születik meg a megállapodás az egyetem jogi helyzetének rendezéséről, Bécsbe költöznek – de budapesti épületüket megtartják, mert az otthonuknak tekintik, már megkezdett képzéseik egy részét is itt folytatják tovább. Nem lesz nehéz őket tehát később is a fővárosban látni őket.
(Forrás: Népszava)
 
2018.11.09.
Örökbefogadás: a szomszédok és a rokonok a legkevésbé elfogadók
Minden második örökbefogadó szülő kapott már negatív megjegyzéseket a környezetétől - derül ki az SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa friss felméréséből. Az előítéletek leggyakrabban a gyermek származásáról szólnak. Az SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa november 9., az örökbefogadás világnapja alkalmából felmérést jelentett meg, amelyben azt találták, hogy noha tapasztalható javulás a társadalomban, még mindig jelen van negatív előítélet a témában.
(Forrás: Infostart)
 
2018.11.09.
Akinek nincs sikerélménye, abból megkeseredett ember lesz
A siklósbodonyi fiatalok épp a baksai általános iskolában adják elő a 7305 nappal később színdarabot, amit saját vágyaikról készítettek a SajátSzínház és a Káva Kulturális Műhely segítségével; Bodonyban egyszer már előadták a helybélieknek, aztán mennek tovább a környék másik iskolájába, Szalántára, aztán a pécsi gimnáziumba, ahol egyszerre nézi őket a hátrányos helyzetűekből álló és az „elit” francia tagozatos osztály. Végül a pesti közönség is megnézheti a színházban, miről álmodik a kamasz a végeken. „A siklósbodonyi gyerekek Baksára és Szalántára tudnak általános iskolába járni; ha ezekben az iskolákban azt látják, hogy a bodonyiak létrehoztak valamit, ami esetleg még a tanárok szerint is fontos, talán majd nem csak annyi jut az eszükbe róluk, amikor osztálytársakká válnak, hogy ők »abból a késes faluból« jönnek, ahol olyan nagy a szegénység” – mondja Oblath Márton szociológus, a program vezetője.
(Forrás: index)
 
2018.11.09.
Kötelező tananyag lesz a melegjogok története Skócia állami iskoláiban
Brit hírportálok pénteki beszámolói szerint a skót kormány teljes egészében elfogadta a témával foglalkozó munkacsoport, az Itt az idő a befogadó oktatásra (TIE) ajánlásait, eszerint a témával minden korcsoportban kötelező lesz foglalkozni, felmentést ez alól senki sem kaphat - írja az MTI. Az lmbti-tananyag részeként megismertetik a diákokat a homoszexuálisok egyenjogúságért vívott harcának történetével, a különböző szexuális identitásokkal, és küzdenek az előítéletek, a homofóbia és a transzfóbia ellen.
(Forrás: index)
 
2018.11.06.
Sürgős beavatkozást várnak a nyelvkönyvek ügyében
Több pontos módosító javaslatot fogalmazott meg a Nemzeti Alaptantervhez a Nyelvtudásért Egyesület. A szervezet szerint nem adott minden feltétel ahhoz, hogy az idegennyelv-oktatásra vonatkozó célkitűzések megvalósuljanak. Az idegennyelv-oktatás szempontjából a korábbinál korszerűbb, szakmailag megalapozott az új Nemzeti Alaptanterv tervezete – mondta a Nyelvtudásért Egyesület elnöke, Rozgonyi Zoltán. A szervezet viszont problémásnak tartja a többi között azt, hogy nem szabályozzák a 4. osztály előtti nyelvoktatást. A gyakorlat ugyanis az, hogy az iskolák több mint fele jelenleg korábban kezdi az idegennyelv-oktatást. "Ez a szakma többsége szerint jó folyamat, de csak akkor, ha erre a nagyon érzékeny korosztályra szakmailag jól felkészült pedagógus oktat, megfelelő tananyaggal. Erre viszont jelenleg semmiféle szabályozás nincsen".
(Forrás: Infostart)
 
2018.11.05.
Az oktatás akkor hatékony, ha boldog fiatalokat ad a társadalomnak
Bódis József kedden Hajdúszoboszlón, a Köznevelés, szakképzés, pedagógusképzés – innováció című országos közoktatási szakértői konferencián az ágazat előtt álló kihívások között említette a hatékonyság növelése mellett az oktatás színvonalának emelését, az iskolai lemorzsolódás csökkentését és az innovációt. Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára azt mondta, legalább 30 éve nem volt olyan fejlesztés az oktatásban, mint ami az elmúlt években európai uniós és hazai költségvetési forrásokból elkezdődött.
(Forrás: Magyar Idők)
 
2018.11.05.
Rétvári alternatív valóságában a kormány segít az SNI-s gyerekeknek, a gyógypedagógusok pedig jól keresnek
Tavaly május végén pedig megszavazta az országgyűlés a köznevelési törvény módosítását, vagyis a „Taigetosz-törvényt”, amelynek értelmében a 2018-tól a tanulási nehézséggel (például diszkalkulia, diszlexia enyhébb formáival) küzdő gyerekek bizonyos tantárgyak esetén már nem kaphatnak felmentést az osztályzás alól. A törvénymódosítás indoklása szerint a kormány ettől a lépéstől várja, hogy a diákok, a szülők és a pedagógusok motiváltabbak lesznek a nehézségek leküzdése érdekében. Kár, hogy ezzel csak újabb óriási nehézséget akasztottak a nyakukba.Emellett pedig – megfelelő számú szakember híján – megengedi a törvény, hogy ne csak gyógypedagógusok, hanem szakképesítés nélküli pedagógusok is foglalkozhassanak enyhén, illetve középsúlyosan értelmi fogyatékos gyermekekkel.
(Forrás: mérce)
 
2018.11.05.
"A Corvinus nem lesz magánegyetem"
„A Corvinus nem lesz magánegyetem” – mondta Pálinkás József az RTL hétfői Magyarul Balóval című műsorában. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal egykori elnöke szerint ha nem lesz jelentős béremelés a felsőoktatásban, nem lesznek kimagasló képességű egyetemi oktatók sem. Akkor lenne magánegyetem, ha nekünk lenne néhány százmilliárdunk, és annak egy részét betennénk a Corvinusba. Ez így nem magánegyetem, hanem állami magánegyetem. Nem értem a működési módot”
(Forrás: Eduline)
 
2018.11.05.
Még mindig nem lehet tudni, hány gyógypedagógus hiányzik az iskolákból
„Jelenleg közel 9500 szakembert foglalkoztatnak gyógypedagógus (és konduktor) munkakörben a nevelési-oktatási és pedagógiai szakszolgálati intézményekben. Ezzel szemben 2010-ben az ilyen szakemberek száma 5700 fő volt, azaz 40 százalékos az emelkedés” – így válaszolt Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára Gurmai Zita írásbeli kérdésére. Az MSZP képviselő arra volt kíváncsi, hány gyógypedagógus hiányzik a megyékben a Klebelsberg Központhoz tartozó iskolákból.
(Forrás: Eduline)
 
2018.11.05.
"Szakközépiskolának nevezik azt a szakiskolát, ahol heti 6 órában tanítanak közismereti tárgyakat"
A szakközépiskolai tanulók kimaradtak a NAT szabályozási köréből, pedig ebbe az iskolatípusba jár a korosztály közel negyede - írja az új alaptanterv tervezetéről a Magyar Pedagógiai Társaság Szakképzési Kollégiuma. A dokumentum újszerű alapelveket fogalmaz meg, ugyanakkor azokat a régi struktúrákba, egy 3X4 éves szakaszolást feltételezve a 25 évvel ezelőtti szemlélettel közelíti meg. A fejlett világ országaiban az általános iskola 9 vagy 10 évfolyamig tart, erre épül a szakképzés - írja az új Nemzeti alaptanterv tervezetéről a Magyar Pedagógiai Társaság Szakképzési Kollégiuma.
(Forrás: Eduline)
 
2018.11.05.
Trükköznek a statisztikákkal, de a tanárhiány nem csökken
Noha a KK a kormányhoz hasonlóan – legalábbis a hivatalos nyilatkozatok szintjén – próbálja elbagatellizálni a tanárhiány problémáját, illetve az arról szóló híreket, a tankerületek által közölt adatok azt mutatják, a gondokat nem minden esetben lehet a szőnyeg alá söpörni. Az összesített adatok szerint október első felében pontosan 1286,85 betöltetlen pedagógus álláshely volt a tankerületek által fenntartott intézményekben. Vannak olyan tankerületek – mint például a nagykanizsai, bajai, kazincbarcikai, miskolci, mezőkövesdi, kisvárdai – ahol a tankerületi vezetők állítása szerint az adatszolgáltatás időpontjában egyetlen betöltetlen tanári álláshely sem volt.
(Forrás: Népszava)
 
2018.11.05.
Rendeződő minták – Csapatmunka az osztályteremben és otthon
Pedagógussal beszélgettünk arról, hogy miért fontos a munkamegosztás az osztályteremben, illetve otthon. Az ország legnépszerűbb történelemtanára, Jocó bácsi osztja meg tapasztalatait arról, mit tanulnak mindebből a gyerekek, és hogyan motiválhatók, illetve hogyan tanulhatják meg felismerni és értékelni a csapatmunka előnyeit.
(Forrás: hvg)
 
2018.11.05.
Rétvári szerint nincs korszerűbb pedagógia, mint az egyházi
Az államtitkár beszélt arról is, hogy manapság divat keresni az európaiságot, de meglátása szerint aki katedrálisokat és egyházi iskolákat látogat, megtalálja az európaiságot, az európai nemzeteket ugyanis a kereszténység köti össze. A kereszténység teremtette meg azt a világnézeti alapot, amely az emberek egymás közötti viszonyát és az európai gazdasági életet meghatározza, és minél inkább eltávolodik Európa a keresztény alapoktól, annál inkább veszélyezteti a világban betöltött gazdasági és kulturális szerepét
(Forrás: hvg.hu)
 
2018.11.05.
Belebukott az ELTE egyik dékánja az egyetemet sújtó pénzhiányba
Tavasszal készült egy egyetemi dokumentum, amiben az állt, hogy a BTK-nak, a TTK-nak és a TÁTK-nak soron kívüli intézkedéseket kell tenniük költségvetésük megtartása érdekében, 546 millió forint kigazdálkodandó összeget határoz meg nekik a kancellár, de a szöveg s zerint még így sem lesz a karokon pénzügyi egyensúly, más karoktól elvett pénzekből kell fenntartani azokat.A beadási határidő utáni első szenátusi ülésen a kancellár jelezte: nem fogadja el az intézkedési tervet. A dékán úgy döntött: az október 31-i kari tanácsülésen bizalmatlansági szavazást kér maga ellen, és csak 75 százalékos támogatottság esetén folytatja a munkáját. A KT tagjainak csak a 17 százaléka támogatta őt, így november 5-i hatállyal elküldte a lemondását a rektornak.
(Forrás: 24.hu)
 
2018.11.05.
Kilátástalanul: a magyar szülők többsége saját múltját képzeli el a gyereke jövőjének
Mennyire készítjük fel a magyar tanulókat a boldog jövőre? – erre a kérdésre kereste a választ Lannert Judit a Tárki Társadalmi Riport 2018 című kiadványában. A válasz röviden: semennyire. Az oktatással foglalkozó tanulmány címe árulkodó: "nem gyermeknek való vidék", a felnőttek pedig már nem kérnek belőle. "Jövősokkos állapotban van a magyar társadalom, ha tehetné, megállítaná az idő kerekét, a fiatalok jövőjeként legszívesebben a saját múltját képzelné el".
(Forrás: hvg.hu)
 
2018.11.02.
zatirikus üzenettel válaszoltak Kövérnek a történelemtanárok
Ahogy arról beszámoltunk, Kövér László, a parlament fideszes elnöke szerdán "a rendszerváltoztatás kudarcterületének" nevezte a történelemoktatást, mert mint mondta, szerinte gyakorlatilag "ugyanazt a marxista, posztmarxista koloncot cipeljük a nyakunkban, mint amit a második világháború után a nyakunkba akasztottak", és Kövér szerint itt az ideje, hogy "végre megpróbáljuk magunk értelmezni a történelmünket és visszavenni azt, ami a miénk". A Történelemtanárok Egylete érthető módon magára vette a megjegyzést, amelyet azonban egy szmájlikkal teletűzdelt Facebook-posztban figuráznak ki, rámutatva arra, hogy a történelemtanítást már évek óta a fideszes kormány által elfogadott tantervek és tankönyvek határozzák meg, így ha ez Kövér szerint marxista vagy posztmarxista, az leginkább a Fidesznek köszönhető:
(Forrás: hvg.hu)
 
2018.11.01.
A tudomány jelenlegi állása szerint aki beleköt a helyesírási hibákba, az hüje gyökér
Nem bírod nézni a vesszőhibákat? Egyszerűen kiver a víz, a hosszú és rövid magánhangzók helytelen használatától? Hólapáttal csapnád gigán azt, aki nem tudja mikor írunk egybe és mikor külön a szavakat? Lilára csavarnád a mellbimbóját annak, aki felcseréli a zöngés mássalhangzót a zöngétlen párjával és fordítva? Nem tudsz elmenni a helyesírási hibák mellett anélkül, hogy kijavítsd őket és tudatosítsd, hogy mekkora műveletlen lőcs az elkövetőjük? Van számodra egy tudományos hírünk.
(Forrás: zoom.hu)
 
2018.11.01.
Lakner Zoltán: Nagy változások előtt állunk
Érzékelhető volt már négy évvel ezelőtt, hogy a kormány inkább előbb, mint utóbb, ráfordul a CEU-ra. A 2014-es választás után kezdődött a Norvég Alappal szembeni izmozás, amiben a jelen fideszes vagánya, Lázár János vitte a prímet. A pártfeladat a norvég pénzek elosztásának kormányfelügyelet alá vonása, valamint a civil szféra egyik finanszírozójának megregulázása volt. Addigra a hazai civil pénzosztás főnökévé a legendásan átlátható és pártatlan CÖF elnökét tették meg, így a külső források bevonása minden korábbinál fontosabbá vált azok számára, akik továbbra sem a kormány útmutatásait kívánták követni.
(Forrás: 168 óra)
 
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep